XXXIV. OTDK 2019, BME
☰ Menü OTDK 2019   //  Műszaki Tudományi Szekció

Középiskolásoknak

2018-11-09 06:26

Középiskolás diákoknak, tanároknak, szülőknek szóló információk, tájékoztatók

A 2019. évi Országos Tudományos Diákköri konferenciákra várjuk szeretettel a középiskolás diákokat, tanáraikat is.

Ez egy új kezdeményezés, aminek célja, hogy a tehetséges középiskolások számára megmutassuk a magyar felsőoktatás színvonalát, a magyar felsőoktatásban a tehetségek számára rejlő lehetőségeket. Örülünk annak, hogy sok középiskolás tervezi és folytatja tanulmányait külföldi egyetemeken. Egyben igen aggasztónak találjuk azt a trendet, hogy sokan az érettségi vizsgát követően rögtön külföldön kezdik a felsőfokú tanulmányaikat és nem is tervezik tanulmányaikat magyarországi intézményeben. A kezdeményezés másik célja, hogy a felsőoktatási és középiskolai tehetséggondozó műhelyek közötti kapcsolatok kiépülhessenek. A BME nyitott a középiskolákkal ezen a téren az együttműködésre.

A konferenciánkra tehát várjuk a középiskolásokat is. Elsősorban a 9–11. osztályba járó, szakkörben, fakultációban vagy valamilyen tehetséggondozó program részt vevő, műszaki, kémiai, illetve vegyipari témák iránt érdeklődő diákokat. Tervezzük, hogy a programból a középiskolások számára jobban érthető témákban néhány előadást majd kiemelünk, ezeket fogjuk elsősorban a középiskolások számára ajánlani. Az érkező középiskolásokat felsőbb éves egyetemisták, doktoranduszok, fiatal oktatók fogják fogadni, kísérni. Ők az előadás előtt a középiskolások számára rövid bevezetőt tartanak majd, az előadás után pedig közösen kiértékelik a látottakat, hallottakat.

Az előadásokon túl ajánljuk néhány programot is egyetemünk jobb megismerése érdekében: pl. az Ásványtárunk, a Könyvtárunk látogatását.

Bővebb információk érdekében kérem keressék a középiskolás programért felelős oktatóinkat:

Dr. Baráti Ilona, egyetemi docenst, e-mail

vagy

Dr. Hornyánszky Gábor, egyetemi docenst, e-mail

Ez a webhely sütiket (cookies) alkalmaz. A webhely használatával Ön beleegyezik a sütik alkalmazásába.
További információ a BME központi honlapján
Elfogadom